A cikkben felhasznált források a legfrissebb nemzetközi szakirodalomra támaszkodnak (például The Lancet Planetary Health, APA, IPCC jelentések), és magyarországi kutatások eredményeit is beépítik (ELTE PPK, Mathias Corvinus Collegium). A cél egy olyan teljesebb kép, amely túlmutat azon, hogy „aggódunk a klímáért”, és a klímaszorongást összetett, testi-lelki-társadalmi jelenségként értelmezi.

Az ember mindig félt a természettől. Ez nem modern jelenség. Éhínségek, aszályok, áradások, viharok, kiszámíthatatlan évszakok, ezek a bizonytalanságok évszázadokon át a túlélés részei voltak. A félelem tehát nem újdonság.

A mai klímaszorongás mégis más. Nem azért, mert „érzékenyebbek lettünk”, hanem azért, mert a fenyegetés jellege változott meg radikálisan:

A pszichiátriai szakirodalomban már a 20. század második felében megjelent a környezeti eredetű lelki distressz gondolata, az ipari szennyezések és a nukleáris fenyegetettség korszakában. De az a mentális tünetegyüttes, amit kifejezetten a klímaváltozáshoz kapcsolunk, igazán a 2000-es évek elején kezdett külön fogalommá válni.

Tehát ezt a szót akkor használjuk, amikor a közvetlen lakókörnyezeted olyan mértékben változik meg vagy pusztul le (természeti csapás, ipari beavatkozás), hogy már nem adja meg azt a megszokott érzelmi biztonságot és nyugalmat, amit korábban.

A nosztalgia esetében a veszteség „távol van” időben vagy térben. Valami elmúlt, elment, nem vagy ott.

A szolasztalgia fogalma azért volt forradalmi, mert rávilágított: a környezet degradációja nem csak „tájkép” kérdése, hanem közvetlen mentális következményekkel jár.

A szolasztalgia esetében viszont a veszteség körülötted történik meg, a jelenben. És ettől válik különösen súlyossá: nem arról szól, hogy visszatérhetsz-e, hanem arról, hogy a visszatérésnek már nincs is értelme, mert az otthon maga változott meg.

Táblázat helye

A szolasztalgia a jelen vesztesége, a klímaszorongás viszont főként a jövőtől való félelem. Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) 2017-ben írta le széles körben úgy, mint a környezeti „végítélettől” való krónikus félelmet. A jelenség 2018–2019 körül robbant be igazán a köztudatba és a klinikai gyakorlatba. Ennek több oka volt, amelyek egymást erősítették:

Ebben az időszakban a szakirodalomban megjelent egy különösen nyugtalanító megállapítás, a klímaszorongás sokszor a „megelőző traumás stressz” formáját ölti. Vagyis:

A kutatások szerint a klímaszorongás terhe nem mindenkit érint ugyanúgy. Számít:

Magyar kutatások is jelzik a „jövőnélküliség” érzését fiataloknál (ELTE PPK EKTI). Varga Attila docens kiemeli: a tizenéveseknél gyakori a félelem, hogy 70–80 év múlva a bolygó élhetetlen lesz, és ez már a gyermekvállalási döntésekre is hat.

Ugyanakkor az MCC Ifjúságkutató Intézet 2024-es adatai árnyalják a képet, a magyar fiataloknál gyakran előrébb van a prioritási listán:

A felmérésben például 63% nem fogadná el, ha a klímavédelem a megélhetés drágulásával járna. Ez a kettősség - gazdasági szorongás és ökológiai szorongás egyszerre - különösen jellemző lehet Közép-Kelet-Európában.

A nemzetközi és hazai adatok következetesen azt mutatják, a nők körében magasabb a klímaszorongás és klímadepresszió előfordulása. Egy 2024-es magyar vizsgálat (Z és Alfa generáció) szerint nőknél szignifikánsan magasabb a szorongás és ingerlékenység, míg férfiaknál inkább az idegesség volt domináns. Az USA-beli kutatások pedig arra utalnak, a nők nyitottabbak az érzelmi distressz bevallására, és a társadalmi szocializáció (gondoskodás, empátia) is fokozhatja érzékenységüket a jövő generációit fenyegető veszélyekre.

Vannak közösségek, amelyeknek a klímaszorongás nem elméleti félelem, hanem az élet hétköznapi tapasztalata:

Náluk a szolasztalgia sokszor együtt jár a kultúra, nyelv, identitás veszteségével, és gyakran átfed a poszttraumás stresszel is, mert ők már most veszítik el az otthonukat.

A klímaszorongás kialakulása több tényező összjátéka, és ezek nem külön-külön működnek, hanem egymást erősítve.

Akik már átéltek árvízet, hurrikánt vagy erdőtüzet, azoknál a klímaszorongás gyakran a poszttraumás stressz részeként vagy következményeként jelenik meg. A közvetlen kitettség növeli a jövőbeli veszélyektől való félelmet. Magyarországon például az aszályoknak kitett mezőgazdasági térségekben figyelhető meg hasonló, bár kevésbé akut distressz.

A környezeti nevelés fontos, de ha kizárólag a katasztrófa súlyosságára épít, megoldási javaslatok és érzelmi feldolgozás nélkül, akkor akár növelheti is a tehetetlenségérzést. A hatékony klímaoktatásnak ezért tartalmaznia kellene:

A Lancet-tanulmány egyik legfontosabb felismerése, a klímaszorongás sokszor nem pusztán a természeti folyamatokról szól. A fiataloknál különösen erős lehet az érzés, hogy: a kormányok, és az idősebb generációk cserbenhagyták őket.

Ez az úgynevezett intézményi árulás érzése, ami morális sérüléssé válhat, megrendül a bizalom abban, hogy a társadalmi rendszer védelmezni fog.

Bár a klímaszorongás még nem önálló diagnózis a nemzetközi osztályozó rendszerekben, a klinikai gyakorlatban nagyon is felismerhető.

A klímaszorongás tünetei sokféle formát ölthetnek:

A tünetek súlyosságának mérésére kidolgozták a Klímaváltozás Szorongás Skálát (CCAS).

TÁBLÁZAT HELYE

Magyar és nemzetközi kutatások azt is vizsgálják, hogyan jár együtt a klímaszorongás más általános mérőszámokkal (például depresszióval és stresszel). Az eredmények alapján a súlyos klímaszorongás gyakran együtt jelenik meg depresszióval és magas stressz-szinttel.

Ez a pszichiátria egyik legnagyobb dilemmája. A klasszikus szorongásos zavarok logikája szerint a szorongás akkor „kóros”, ha aránytalan a valós veszélyhez képest. Csakhogy a klímaváltozás esetén a veszély:

Ezért több szakértő (például Elizabeth Pinsky) úgy érvel: a klímaszorongás alapvetően racionális reakció. A szorongásnak lehet evolúciós értelme, felkészít a veszély kezelésére. Ez az úgynevezett konstruktív (alkalmazkodó) szorongás. A probléma ott kezdődik, amikor a szorongás mértéke meghaladja azt, amit elbírsz. Amikor nem cselekvésbe fordul át, hanem lebénít. A terápiás cél ezért nem az, hogy „ne érezd”, mert az a valóság tagadása lenne. A cél az, hogy kezelhető szintre kerüljön, és a bénító félelemből valamilyen cselekvőképesség szülessen.

A klímaszorongás nem „egyetlen nagy aggodalom”, hanem sokszor jól felismerhető, konkrét félelmekből épül fel. Ezek a félelmek pedig nemcsak belül dolgoznak, hanem kézzelfogható társadalmi következményekhez vezetnek: döntésekhez, elfordulásokhoz, újfajta konfliktusokhoz, sőt néha életstratégiák feladásához is.

A kvalitatív kutatások alapján ez a döntés gyakran nem felszabadító, hanem gyászt és veszteségérzetet hoz: nem arról van szó, hogy valaki nem vágyik családra, hanem arról, hogy a vágyott életet „külső kényszer” miatt nem meri felvállalni. A szülőknél megjelenhet az öko-bűntudat, és az a mély élmény is, hogy nem tudják megvédeni a gyereküket egy fenyegető jövőtől (szülői erkölcsi sérülés).

Magyarországon is megfigyelhető bizonytalanság a gyermekvállalással kapcsolatban, de itt ez jellemzően szorosan összefonódik a gazdasági tényezőkkel: a klímával kapcsolatos félelmek sokszor a megélhetési nyomásban „kapnak testet”, és együtt húzzák lefelé a biztonságérzetet.

A fiatalok félelmei gyakran lépcsőzetesen épülnek egymásra, mintha egy egyre táguló körben haladnának:

Ebben a logikában a klímaszorongás nemcsak „környezeti félelem”, hanem sokszor a teljes életpálya elképzelhetőségének megingása. A World Economic Forum kockázati jelentései szerint a társadalmi megosztottság és a klímaváltozás a következő évtized legfőbb kockázatai közé tartoznak, ráadásul egymást erősítik. Ez a kettős szorítás - a természet felől és a társadalom felől -különösen romboló, mert egyszerre veszi el a stabilitást és a közös cselekvésbe vetett hitet.

A klímaszorongás nem „légüres térben” keletkezik. A környezet állapota és a róla szóló információk között ott állnak a politikai és gazdasági szereplők és az, ahogyan beszélnek, magyaráznak, elterelnek vagy épp bagatellizálnak.

És itt jön a lélektani csapda. Az egyén úgy érezheti, hogy hiába tesz erőfeszítéseket (szelektív gyűjtés, vegán étrend), mert ha a rendszer maga épül félrevezetésre, akkor az ő lépései eltörpülnek. Ez a megélt aránytalanság könnyen bénítóvá válik.

Michael Mann klímakutató „The New Climate War” című könyvében figyelmeztet a „végítélet-várás” (doomism) veszélyére. A klímatagadást egy új stratégia váltja fel, annak sulykolása, hogy „már túl késő”, „az összeomlás elkerülhetetlen”.

Ez a narratíva nemcsak félelmet kelt, hanem megbénítja a cselekvést. Ha a vég elkerülhetetlennek tűnik, akkor nincs miért változtatni, például nincs miért kivezetni a fosszilis energiahordozókat.

Pszichiátriai szempontból a végítélet-várás a depresszió melegágya. Elvág a reménytől, és megfoszt attól az érzéstől, hogy van bármiféle ráhatásod a dolgokra (cselekvőképesség).

A klímaszorongás racionalitását talán semmi nem támasztja alá erősebben, mint az, hogy maguk az állami szervek és hadseregek is régóta forgatókönyveket készítenek a klímaváltozás társadalmi következményeire.

A legnagyobb hadseregek évtizedek óta „fenyegetés-sokszorozóként” kezelik a klímaváltozást. A Pentagon és az amerikai hírszerzés jelentései szerint a klímaváltozás növeli:

Egyes elemzések explicit módon számolnak azzal, hogy a hadsereg feladata nem feltétlenül a katasztrófa „megelőzése”, hanem az összeomlás menedzselése, és az állami érdekek védelme egy kaotikus világban.

A brit hírszerzési anyagok (kiszivárgott jelentések) a biodiverzitás-összeomlás, az élelmiszerellátás sérülése és a tömeges migráció összefüggésében a nemzetbiztonságot közvetlenül fenyegető kockázatként azonosítják.

Amikor ilyen forgatókönyvek nyilvánosságra kerülnek, az emberek félelmei különös módon egyszerre kapnak igazolást és erősödnek fel. Ha a hadsereg a civilizációs rend megingására készül, akkor az egyén szorongása nem „paranoia”, hanem sokkal inkább realista reakció.

A kormányzati forgatókönyv-tervezés célja elvileg a bizonytalanság csökkentése. A nemzeti alkalmazkodási tervek (NAP) azonban gyakran technokrata jellegűek: számolnak infrastruktúrával, vízgazdálkodással, mezőgazdasággal, de nem integrálják kellőképpen a mentális egészség és a társadalmi pszichológia szempontjait.

A WHO és az ATACH kezdeményezés sürgeti, hogy a klímaalkalmazkodási tervek tartalmazzanak pszichoszociális támogatási rendszereket is. A gondolat egyszerű, a társadalmi ellenálló-képesség egyik alapja a mentális egészség.

A klímaszorongás megértéséhez segít, ha összeveted a hidegháború nukleáris szorongásával. A két élmény több ponton hasonló, de a legfontosabb különbség pszichológiailag nagyon sokat számít. Az összehasonlítás lényege:

TÁBLÁZAT HELYE

A legfontosabb különbség a bűntudat dimenziója. A nukleáris fenyegetésnél az átlagember inkább áldozatnak érezte magát. A klímaválságnál viszont sokan egyszerre érzik magukat áldozatnak és elkövetőnek is. Ez az erkölcsi kettősség - a morális ellentmondás - teszi a klímaszorongást különösen nehezen hordozhatóvá.

Mivel a klímaszorongás nem klasszikus értelemben vett „betegség”, a kezelés célja nem a tünetek eltüntetése, hanem a működőképesség helyreállítása, és az érzelmek konstruktív irányba terelése.

A kutatások alapján a társas támogatás kiemelt védőfaktor. A klímaszorongás izolációban rombol a legjobban.

A klímagyász feldolgozása nem egyenes út. Panu Pihkala és más kutatók modelljei szerint több szakasz is megjelenhet: tagadás, ébredés, sokk, majd megküzdés és átalakulás. A cél az „átalakító ellenálló-képesség” (transformational resilience): amikor a gyász energiája nem felemészt, hanem a változás motorjává válik.

A klímaszorongás a 21. század egyik meghatározó, több tudományterületet érintő kihívása. Lélektani szempontból nem tekinthető egyszerűen betegségnek, hanem sokkal inkább egy egészséges psziché adekvát reakciójának egy sérült bolygóra. Ugyanakkor közegészségügyi kockázatot hordoz, különösen a fiataloknál. A jövőkép elvesztése és az intézményekbe vetett bizalom megrendülése tartós stresszállapotot és depressziót erősíthet.

A magyarországi adatok alapján az is látszik, hogy a gazdasági nehézségek sokszor elfedik a klímatémát, de a szorongás és a bizonytalanság jelen van, és a demográfiai döntésekben is megjelenhet.